2010. május 24., hétfő

Fuss az életedért! - Bangkok, 2010. május 19.



A medence szélén könyöklök becsukott szemmel. EZ EGY TÖLÉLETES NAP, minden a helyére került, béke van a lelkemben. Ez egy olyan ritka pillanat az ember életében, amikor úgy érzi MOST JÓ, minden úgy jó, ahogy van, nem akarok hozzá rakni, sem elvenni. Ritkán szoktam ezt érezni, de most érzem. Így feküdtem hosszú percekig és élveztem, fürödtem a boldog gondolatokban. Nagyon meleg volt még így is, hogy a medencében voltam.
Megkérdeztem Orsit, hogy lemegyünk-e inni egy gyümölcsturmixot. Elindultunk a lifttel a szállodából. Ahogy kinyílik a liftajtó, ismerős szempárok mosolyognak ránk. Elöző délután megismerkedtünk 3 spanyol pasival és agy thai lánnyal. Ők ma utaznak. Puszi-puszi, kérdezzük minden oké, mondják igen, csak kicsit lassú a kijelentkezés. Pár perc beszélgetés után fájó búcsút intünk nekik. Elindulunk az utca vége felé a gyümölcsturmixért. Közben azon gondolkodom, milyen rossz, hogy a fiúk már elrepülnek, és nem tudjuk folytatni az a beszélgetést, amit előző délután elkeztünk. Olyan jó volt más kultúrával, emberekkel megismerkedni és beszélgetni. Cikáztak a fejemben a gondolatok, és az érzések. Megvettük a turmixot, és indultunk vissza a szállodába. Az utcán hömpölygetek az emberek, vásároltak, alkudoztak, ismerkedtek. Nagyon meleg volt, égett a bőrőm. Hirtelem rám tört egy fura érzés - még egyszer beszélnem kell a spanyol fiúkkal. Kicsit felgyorsult a járásom, és csak azt éreztem, hogy sietnem kell. Orsi pénzt akart még válltani, de bennem nem nyugszik, valami - menjünk már! Szerencsére minden pénzválltó zárva. Jaj, végre belépünk a szállodába vezető folyósora. És igen, még itt vannak! De jó! És akkor ott, eldőlt minden.
Kiderült miért kellett sietnem, mért szorult el a torkom, miért ugrott össze a gyomrom.

- Még itt vagytok?! - kérdezi Orsi

- Igen picit lassan megy ez a kijelentkezés. Tudjátok, hogy 6-kor lezárják az utcát.

- Jól van fiúk, nagyon vicces.

- Nem-nem, jóban vagyunk azzal a rendőrrel - és rámutat a szálloda bejáratánál álló rendörre - ő mondta, hogy ide is beszivárogtak felkelők. Mindent le fognak zárni.

Mindent le fognak zárni, mindent le fognak zárni!

Pár másodperc sokk. Most mi van?! Nem mehetünk haza?! A mi gépünk csütörtök hajnali 5-kor indul!

Gyors búcsú, fel a szobába, a turmix a kukában landol. Most 5 óra, pakolás! Gyömöszölöm a táskámat, és ömlesztem bele azokat az ajándékokat, amelyeket gondosan vállogatam, és vigyáztam rá. Minden a földön. Francba nem férek bele a bőröndömbe! Orsikának a táskája - amit frissen vásároltunk -, elszakadt. Gyors ragasztás, paszírozás. Nem estünk pánikba. Ott voltunk abban a pillanatban, és helyzetben, ki fogunk jutni, és hazamegyünk. Senki nem tudott megállítani minket.

Oké 15 perc telt el! Kész minden. Itt a lift? Nem. Gyerünk már! Földszint. Orsi a kijelentkezést intézi, én megyek taxiért. Rohanok, a szálloda az utca vége felé van. Gyorsan odaérek.

Hol a francban vannak a taxik, ennek az utcának mindkét végen 15-20 taxi és tuktuk szokott állni. Hangosan mondom, ki, HOL A FRANCBAn VAGYTOK!? Le-föl rohangálok, majd feladom és elindulok vissza a szállodába. Félúton jön velem szembe Orsi.

- Mi van?- kérdezi Orsi

- Nincs taxi.

- Nincs taxi??? - Orsi kérdőn néz rám, mert Ő is tudja, hogy itt mindig van taxi. Közben visszaérünk a szállodába. A thai nyugalom lenyűgöző.
- Hívjon, egy taxit! - kéri a lányt Orsi.
- Nyugalom, nincsen semmi baj!
Én nyugodt voltam, és Orsi is nagyon a helyén volt, de tudtuk mit akarunk. Nem akartunk itt maradni és belekeveredni a háborúba. Azt mondja, a thai lány 20 perc, mire ki tudunk jelentkezni.

- Nem, most menj fel, nézd meg, mert mi el akarunk menni!- mondja Orsi.
Oké a szobánk, kérjük segítsen nekünk taxit hívni. Nincsen sehol taxi! Közben szól egy thai pasinak, hogy ő is segítsen, nekünk taxit fogni. Telefonál – nem sikerül.
- Orsi! Én felkapom a csomagjaimat és húzzunk innen.
- Oké – mondja Orsi.
A thai pasi segít cipelni. Gyors léptekben elindulunk az utca vége felé. Ebben a pillanatban a semmiből előkerül egy taxi. Ledobálom magamról a csaomagajimat és sietősen odalépek a vezető ajtajához. A sofőrre összpontosítottam, így észre se vettem, hogy hátul ültek a taxiban, csak amikor kiszálltak a hátsó ülésről. Kiszállás! - mondom magamban. Kérdezem a sofőrt:
- Reptér?!
- Reptér? Oké, persze, gyertek!
Bepakolunk és elindul a kocsi a reptérre. Ahogy közeledünk a belváros felé, már messziről látjuk a hatalmas fekete füstfelhőket gomolyogni mindenfelé. Eddig is volt füst, de ez most valami más. Ránehezedett a városra és ott volt mindenhol. Igen, most tényleg baj van ebben az országban.
Kiérünk a reptérre, és minden rendben van. A gépünk még nincsen kiírva, mivel hajnali 5-kor indul és most délután ¾ 6 van. Azt viszont tisztán látjuk, hogy minden thai gépet töröltek. Próbálunk információhoz jutni, és egyszer csak kiírják a gépünket. Oké, szóval repülünk haza. Kicsit megkönnyebbültem, hogy ki is van írva, de igazán akkor volt bennem teljes nyugalom, amikor Kijev fele repültünk.
Ezúton szeretném, megköszöni a három spanyol fiúnak, hogy megmentettek minket. Bármitől is, de megmentettek minket. Ez az út ismét jó volt arra, hogy az ember felismerje, hogy nincs olyan, hogy véletlen, nincs olyan, hogy szerencse. Ha valakinek dolga van valahol - valakivel -, az akkor is megtörténik, ha mi nem akarjuk. És még egy nagyon fontos gondolat: mindent el tudsz érni, amit csak akarsz, de csak tiszta fejjel és tudattal. Tudd, hogy mit akarsz - és indulj!

Viva Espana!





9 megjegyzés:

frihanna írta...

Húú, Szilvi, ez nem volt semmi... A lényeg, hogy itthon vagytok! :)
Ilyenkor átgondolja az ember, hogy milyen szerencsések vagyunk mi most itt, ebben az országban és ebben az időpontban. :)

LNóri írta...

Hú de jó kis sztori :)
aggódtunk is értetek

Rita írta...

Hú ez nem volt semmi.. De azért a többi napra is kiváncsi vagyok :) Remélem azok kicsit nyugisabb sztorik lesznek!

DoRcY írta...

Örülök h épségben hazaértetek. Nem semmi, kalandos út lehetet... o.o

bandrea írta...

Tényleg nagy szerencsétek volt!!! Én is várom a képeket és a sztorit
Hiszem, hogy minden van valamiért...

Reyca írta...

Nagy szerencse, jó megérzések! Örülök, hogy épségben hazaértetek, igazán kalandosra sikeredett az utazásotok! Remélem azért kevésbé izgalmas dolgokról is beszámolsz majd! :-)

fszeva írta...

Szilvi, nagyon sokat gondoltam rátok és reménykedtem, h nem történik bajotok. Örülök, hogy sikerült éppségben haza jönnötök!:)

Ary írta...

Ez valóban több mint szerencse! Én is hiszek a sorsban.De nem a sors mindenhatóságában, hanem abban, hogy a sors felkínálja a lehetőségeket, amik közül nekünk kell kiválasztani a megfelelőt, és megtenni érte mindent hogy sikerrel járjunk.
Örülök hogy nem esett bajotok! Millió puszi! :)

Monaperla írta...

Kedves Szilvi! Ez csúcs jó történet!!! Megborzongtam tôle! Nagyon köszönöm, hogy megosztod velünk! ...és fôleg hogy reményt ad a sokszor nehezen megélhetô napjainkra! Nincsenek véletlenek ...és talán tényleg minden, még ha rossz is annak érdekében történik hogy jobb lehessen...